|
Örsi újság az Interneten is
Örsi újság az Interneten is
|
Tiszaörs település bemutatása
-A régészeti leletek tanúsága szerint a magyarok már a honfoglalás korában megszállták Az itt letelepedett honfoglalók szórványos és kevert szláv, avar és bolgár népességet találtak. Az idetelepült megszálló magyarság törzsi hovatartozását nem lehet egyértelműen meghatározni. Az Örs elnevezés a hét honfoglaló magyar törzzsel együtt beköltözött, és a magyarok katonai segédnépeként ismert három kabar törzs egyikét jelölte. -Először 1292-ben említik a falut, amikor Örsi Imre - akinek utóda nem volt - az egri püspökségre hagyományozza. Közigazgatásilag ekkor Heves megyéhez tartozott. -1472-es oklevél a két szomszédos településsel Tiszaigarral és Nagyivánnal együtt említi. 1570-es években elpusztult, majd a XVIII. században végrehajtott soros falukialakítás, ekkor már korszerűbb építési anyagokból egységes stílusban épült újjá. A nagy telkek, az utcás, soros elrendezés szinte kínálta a lehetőséget az azonos telekelrendezéshez, s az egységes stílusú házhomlokzatokhoz. -1876 évben Heves megye tiszafüredi járásához nyer besorolást, ahová 1950-ig -1902-ben megalakult a Tiszaörsi Népkör., a szocialista agitáció folyamán. -1932-ben bevezették a községbe a villanyt, a teljes villamosítás azonban csak 1961-1965 között következett be. -1930-as évek elején, az alföldi szénhidrogén kutatás során a község határában 54 fokos ivásra is alkalmas gyógyvizet találtak, melyre 1935-ben egy közfürdőt fejlesztettekki , majd üdülőtelepet építettek. -1945-ben a földosztás idején 381 fő volt az igénylők száma, melyből 260 fő kapott földet. -1947.november 30-ig 592 személy részére összesen 2757 kh földet osztottak ki. -1950.február 8-án alakult meg az Új Élet Termelőszövetkezet 96 kh földterületen, 22 fővel. -1971 január 1-től Tiszaörs-Tiszaigar települések közös közigazgatási egységgé váltak, -1991 december 1-től a társközségek ismét önálló közigazgatást kaptak, így a közös
|
A tiszaors.hu honlapját készítette és üzemelteti: Happy-Mix Webműhely