A
községek sorában Tiszaörs az elsők között határozta el és alkotta is meg önkormányzati címerét és zászlaját. Erre igazán jó lehetőséget adott a település fennállásának 700 éves évfordulója. Aligha választható nagyszerűbb és kifejezőbb közösségi cselekedet egy ilyen jelentőségű eseményhez. Az új jelképek megszületése azt is kifejezi, hogy Tiszaörs lakossága és vezetői az évforduló kapcsán nemcsak a hét évszázad kimagasló tetteire, eredményeire, értékeire fordítottak nagy figyelmet, hanem igyekeztek azokat tovább is növelni, fejleszteni.
A motívumok közül a kereszt utal a katolikus érzületre. Az olasz katolicizmusban gyökerező őrdaru szerepeltetése is jelentheti ugyanezt, annak ellenére, hogy a daru fellelhető más vallásúak jelképállataként is. A címeren való megjelenítését motiválhatta továbbá a tájra jellemző gazdag madárvilág jelenléte, illetve a falu nevének a népi etimológiában őrhely, vigyázóhely tartalmú értelmezése is. A karmai közt követ tartó daru - melynek története az ókorból ered - a közösségért érzett felelősségvállalás, az önzetlenség, a helytállás és az éberség jelképe: önmaga ébrentartására, s így társai biztonsága és békéje érdekében kitartóan és felelősséggel szorítja a követ, amit csak akkor ejt el, ha a zörejjel valamilyen veszélyre figyelmeztetnie kell őket.
A kis domb Örs földjét, a község földrajzi viszonyait jelképezi, azt, hogy a falu a hajdani ártérperem vízmentes kiemelkedésére épült, s hogy határának jellegzetessége a buckák és jelentősebb kiemelkedések, kunhalmok jelenléte is.
A búzakalász az életet, a megújulást, a reményt és az úrasztali kenyeret jelenti elsősorban a református népesség tudatában. Jelképezi a táj földművelését, s utal a nyárra, a kiteljesedett életre és a közösség erejére is. Ugyanúgy előfordul azonban más vallásúak szimbólumaként is.
E jelképek megalkotása és vállalása valójában a tiszaörsi alkat és szellemiség tárgyi és képi megszületését fejezi ki. Aligha lehetett volna szebb szimbólumokat választani. Tiszteletük és megtartásuk szilárd alapokat jelent majd a közösségi érzület erősödéséhez, a hagyományok ápolásához és továbbviteléhez. Azért is mondható el mindez, mert ezek a jelképek maguk is a 700 éves múlt hiteles köveire épülnek.
A címerhez a kiinduló pontot az 1768. évi pecsétkép szolgáltatta, mely 1949-ig a település autentikus szimbólumának számított. Új részlet csupán a Tiszát jelképező ezüst (fehér) pólya, amely a régi tájra és a község nevére is utal. Jelenléte a tartalmi gazdagságot erősíti. Immár a település zászlaja által hordozott kék és fehér színek is a tiszaörsi szimbólumok közé tartoznak. Ezek gyökerei Jász-Nagykun-Szolnok Tisza melléki részeinek ősi színeihez (kék és fehér) vezetnek. A fehér a tisztaságot, az ártatlanságot, a győzelmet, a tökéletességet és az isteni fényt jelképezi. A kék az ég, a levegő és a víz színe, a tisztaságot, az igazságot és hűséget szimbolizálja.
A címert Felsmann Tamás budapesti grafikusművész alkotta, maximálisan törekedve a helyi elképzelések megjelenítésére.