focimlap        
   
hirek2009
hirek2008
hirek2007
""""""
Örsi újság az Interneten is
Örsi újság az Interneten is

2007. Események
 
A Tiszaörsi Alapszolgáltató Központ -megrendezte a 2007. évi KATALIN NAPI JÓTÉKONYSÁGI BÁLJÁT. Rendezvénynek a művelődési ház adott helyet.
A kitűnő hangulatú buli tiszta bevételét jótékonysági célokra fordítják a rendezők.
Tiszaörsi Sportegyesület -benevezte csapatát a Tiszafüredi Teremfoci Bajnokságba.
A keretet 12 labdarúgó alkotja, akik így a tél folyamán is rendszeres sportolási lehetőséghez jutnak. Edzések megtartására a tiszaörsi tornateremben lesz lehetőség.
""
Településünk önkormányzata 2007. november 6.-án rendezte meg az I. Tiszaörsi Idősek Napját.
A programban Hatta József polgármester köszöntötte a szépkorúakat, majd az iskolások műsora következett. Vacsorával és zenés esttel kedveskedett a képviselő-testület a résztvevőknek.
Festmény kiállítás nyílt a Tiszaörsi művelődési ház kamara termében.
A Tiszaörsi Balkay Szakiskola részt vett Tiszafüreden a szakképzési bemutatón, melyen az általános iskolák nyolcadikosai kaptak segítséget pályaválasztásukhoz.
 2007. november 2.-án átadásra került a Tiszaörsi Lady Kondicionáló Terem.
Az iskolai sportpálya mellett levő volt szakiskolai teremből került kialakításra.
A kondicionáló termet hölgyek használhatják időbeosztás alapján.

Nyitvatartási idő:

hétfőtől - péntekig
16,00 órától - 20,00 óráig.

Jó egészséget kívánunk minden kedves tiszaörsi hölgynek!
""
-Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet szervezésében, Portugáliában járt a kistérség polgármestereinek és banki szakembereinek delegációja, -tapasztalatcsere látogatáson.
-Tiszaörsi Művelődési Ház 2007. október 13.-án rendezte meg hagyományos szüreti mulatságát.
A felvonulást óvodások műsora, néptánc bemutató, vacsora, tombola sorsolás, szüret szépe választás és szüreti bál követte. A résztvevők reggelig mulattak.
-Tiszaörs önkormányzata 5,5 millió forint pályázati támogatást nyert a helyi óvoda felújítására. Saját erővel együtt több, mint 6 millió forint állt rendelkezésre.
A munkálatok jó minőségben, gyorsan elkészültek a Füred-Kő Kft és a Mályi BT kivitelezésében.
Az ünnepélyes átadásra 2007. október 15.-én került sor.
-Tiszaörsi Asszonykórus tagsága és családtagjai háromnapos erdélyi kirándulásra utaztak.
A kórus nagyszerű teljesítményt nyújtott az elmúlt évben. A kirándulás alkalmával megtekintették Erdély nevezetességeit és szép élményekkel tértek haza.
"" Tiszaörs község önkormányzata, a művelődési ház valamint a civil szervezetek  2007. szeptember 15-16.-án rendezték meg az I. Tiszaörsi Káposztásbárány Fesztivált a művelődési ház környékén.
Kérem olvassák el tudósításunkat az eseményről
""


 
www.tiszaors.hu

A tiszaors.hu honlapját készítette és üzemelteti: Happy-Mix Webműhely