Ebben az évben a Kápolnás temetőben emlékeztünk meg az 1956-os év forradalmi hőseire, eseményeire. Borongós idő volt, de szívünket felmelegítették a tiszaörsi fiatalok.
A kor hangulatát korhű ruházatukkal, populáris zenével, versekkel idézték számunkra. Műsorukban egyetemista fiatalok vezettek bennünket végig az októberi eseményeken, a gyülekezéstől kezdve annak szétverésén át, az 56-os zászló szétvágását, és az áldozatok szenvedését is átélhettük. A lyukas zászlót felhúzták a kápolna zászlótartójára, s így egész nap mementóként szolgált a tiszaörsieknek, s az arra járóknak.
Néptáncosok tették színesebbé, meghatóbbá a megemlékezést, melyet a Ha én rózsa volnék című dal közös éneklésével zártunk.
Az Önkormányzat, a Kisebbségi Önkormányzat és a Civilszervezetek képviselői helyeztek el koszorúkat, s apró mécsesek gyújtásával gondoltunk őseinkre. Köszönjük a kamaszok emlékezetes műsorát, s a jövőben is számítunk rájuk!
Keresztyénné Nagy Mariann
alpolgármester