
Idén harmadik alkalommal rendezték meg megyénk településeinek találkozóját, melynek június 4-én Kétpó adott otthont.
Településünk nagyon készült erre a rendezvényre, a Nőklub, az Asszonykórus és a Nyugdíjas klub, valamint az ÖNO és az iskolás gyermekek színvonalas műsorokkal jelentek meg a színpadon. A Tündérujjak alkotókör saját készítésű szőnyegszövést mutatott be a tiszaörsi sátorban, de kipróbálhatták a program résztvevői az agyagozást is alpolgármester asszony koordinálásával. Megmutattuk gasztronómiai különlegességeinket is: a Lovas udvarban, kemencében készült el az illatos, ízletes fahéjas kelt kalács, ezen kívül káposztás birkapörkölt várta az érdeklődőket, amit a konyhai dolgozók készítettek el és mint mindig, most is nagyon finom volt.
A résztvevő településekhez hasonlóan mi is elvittük a rendezvényre a tiszaörsi vizet, földet, füvet és zsarátnokot, mely anyagokat egy-egy gyűjtőedénybe helyeztük el, ezzel is kifejezve összetartozásunkat.
Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon elfáradtunk, de a sok szép, ami körül vett minket ezen a rendezvényen, kárpótolt minden fáradtságért bennünket. Köszönjük a szervezőknek, a kétpói önkormányzatnak, hogy lehetőséget és helyet biztosítottak az idei szalának, és köszönjük a tiszaörsi támogatóinknak, hogy – nehéz helyzetünk ellenére - a mi településünk is képviseltethette magát a III. Jász-Kun Szalán.
Bodonné Gyöngy Erika
Galéria




Tűzoltóság: 







